Az első pályázatból megvalósuló homlokzatfelújítás
Kismaros Község Önkormányzata 2016-ban homlokzatfelújításra pályázatot hirdetett a helyi védelem alatt álló és a helyi védett környezetben álló épületek külső homlokzati felújítási munkáinak támogatására,...
Kopott közlekedési táblák cseréje
A Start közmunkás csapat, kopott, színét vesztett közlekedési táblákat cserélt több helyszínen is a faluban, a Tábor utcában, a Pincesornál, illetve a Ciszterci rendelő...
Cserkészek és ecsetek
A kismarosi aluljáró kifestésének gondolata 2010-ben vetődött fel. Még akkor nyáron eldöntöttük a cserkészcsapat vezetésével, hogy a hagyományos majális helyett falusuvickolást szervezünk, hisz május...
Arany-ünnep
Mintegy ötven résztvevő ünnepelte a Költészet napját a kismarosi Arany János utcában. Gyerekek és felnőttek mondták el közösen a Mátyás anyja című verset, illusztrációk...
Kismaros elsivatagosodik?
A kismarosi focipálya jelenleg Holdbéli tájra emlékeztet, felszántották, behintették, még a fű sem nő rajta. Mindez azonban nem a globális felmelegedés, vagy az El...
Különleges könyvbemutató Dr. Beer Miklóssal
Szép számú érdeklődő jött el a Kismarosi Művelődési Házba március utolsó napján, hogy a Beer Miklós püspök atyával, Réti József szerkesztésében készült Szeressek ott,...
Verskereső – 2017
Ebben az évben ünnepeljük nagy költőnk, Arany János születésének 200. évfordulóját. Kismaros különleges eseménysorozattal emlékezik.
Kincskeresésre hívunk mindenkit, Kismaroson! Április 11. a költészet napja, és...
A startos csapat felújítja a Kossuth utcai támfalat
Felújítják a Kossuth utcai támfalat a falu közmunkásai. A startos csapat a templom lépcső után, a fő utat és a pincesort elválasztó kőfalat vette...