Magunk maradtunk – emlékezés az elhurcoltakra 2025

    2025. január 19-én a nagymise és a kismarosi énekkar dalai a nyolcvan éve elhurcolt falubéliekért szóltak. Ma már egyetlen kismarosi sem él azok közül, akik kénytelenek voltak elszenvedni a kényszermunkatáborok, a GUPVI borzalmait. A prédikációban Gábor atya az emlékezés fontosságára, hagyományaink őrzésére hívta fel a hívek figyelmét.

    Neubauer Rudolf polgármester a prédikációra rákötve a több, mint harminc évvel ezelőtt kezdődött visszaemlékezések rögzítését elevenítette fel. Az átélt és elmesélt történetek akkor a bánat és az öröm könnyei voltak és az életről szóltak. Az elhurcoltak, a túlélők és családtagjaik közösséget alkottak. A jelen emlékezései is a közösségünkről szólnak, a nagymarosi, zebegényi közös emlékezések éppen úgy, mint a tíz éve megkezdett emléktúrák.

    Tavaly búcsúztunk az utolsó kismarosi túlélőtől Poldauf Cica nénitől. Mi visszaemlékezők magunk maradtunk. Az érintettek – családtagok, barátok, rokonok kezét már nem tudjuk megszorítani, de hogy az emléküket tovább vigyük, itt van nekünk lehetőségként. Amíg emlékezünk, bennünk élnek tovább és addig élő közösséget alkotunk – hangsúlyozta a polgármester.

    A koszorúzás a hagyományokhoz híven annál a táblánál volt, ahol a nyolcvanöt kismarosi elhurcolt neve kőbe vésve áll, és elhangzott a Nagyasszonyunk hazánk reménye című dal is, amellyel nyolcvan évvel ezelőtt az itthon maradt családtagok fohászkodtak szeretteik hazatértéért.

    Koszorút Kismaros Község Önkormányzata, a Német Nemzetiségi Önkormányzat és a Falumúzeum helyezett el.