Ament Éva vezetésével egy 60 órás népi bútorfestő kurzus kezdődött januárban, a
Művelődési Házunkban. A Csoóri Sándor Alap által a tárgyalkotó népművészeti
közösségek szakmai tevékenységek támogatása, a tudásátadás elősegítése, a
közösségek megerősítése és az utánpótlás biztosítása témában kiírt nyertes pályázatunk
keretében valósul meg. Erről a kurzus sorozatról kérdeztük a vezetőjét, Ament Évát.
Bemutatkoznál néhány mondatban?
Ament Éva grafikus, bútorfestő vagyok, a Hagyományok Háza bútorfestő oktatója. Amit
még úgy gondolok, hogy magamról érdemes lenne elmondani, hogy az Iharos
Népművészeti Egyesület vezetője és a Hagyományok Háza Budapesti, Pest megyei
Hálózati partnerének vezetője.
Miért tartja fontosnak, hogy a népi bútorfestés hagyományát továbbadja? Miért választotta
ezt a hivatást?
Alapvetően grafikus vagyok, és onnan egy ugrás volt oldalirányba a népi bútorfestéssel
foglalkozni. Két irányvonalat képviselek, egyrészt a régi füveskönyvek világát, másrészt a
népi bútorfestését. A kettő nem összekeverendő, vagy összeolvasztandó, két külön
kategória. A népi világot kicsi koromtól kezdve szívtam magamba, hiszen hagyományőrző
családban nőttem fel, és ez nekünk az életünk része volt. Nem egy felvett, vagy mesterkélt
dolog, hanem ebben éltük mindennapjainkat. Nagyon szeretem azokat a motívumokat,
formavilágokat, színvilágokat, amelyeket ezek a bútorok képviselnek. Illetve ezzel együtt
természetesen a festett szakrális templomok is érdekelnek, amelyek ugyanarra a mesterségre vezethetőek vissza.
Néhány gondolatban bemutatná a kismarosi 60 órás nép bútorfestő kurzust?
Lényege, hogy betekintést kapjunk a 60 órás képzési sorozat alkalmával a Magyarországi
alapvető bútorfestő műhelyek világába, illetve a tájegységek legjellemzőbb vonásait is
megismerhessük. A foglakozások során 3 olyan tájegységet ismerünk meg alaposabban,
amelyeken keresztül 1-1 tárgy is készül. Úgy gondolom, hogy ezt nagyon színesen
próbálom meg átadni, a legegyszerűbbtől a bonyolultabbig eljutva. Az első foglalkozáson
készült egy társasjáték, amit megismertünk, elkészítettünk és játszottunk is vele. Ezt a
játékot nem én találtam ki, hanem egy régi hagyományt felélesztettem és átültetem ebbe a
mai formába. A résztvevők ezt a játékot haza viszik és a saját családjukkal is játszhatnak
vele, vagy ha önmaga pedagógus, a gyerekekkel is tudja játszani. Készül egy sótartó is,
ami tájegységtől függetlenül mindenhol általános volt, így ott egy alapvető motívum világot
ismerhetünk meg, végül pedig egy templom kazettával fogjuk befejezni, amelynek az
lenne a célja, hogy rálássunk arra, hogy a festőasztalos mesterség a templomból indult a
populáris világ felé.
A népi bútorfestő kurzus még februárban és márciusban folytatódik. Szeretnénk majd a képzés tagjait is megszólaltatni a jövőben, hogy mutassák be az elkészült munkáikat,
illetve osszák meg tapasztalataikat is kurzusról.
