Nyertessé nyilvánították a kismarosi felelős állattartás pályázatot

Kedvező fordulatról tájékoztatta a Miniszterelnökség az Önkormányzatot a Magyar Falu Program keretében beadott, “Felelős állattartásról” szóló pályázatával kapcsolatban.

A kismarosi pályázat már korábban is érvényes volt, azonban a rendelkezésre álló forrás kimerülése miatt, tartaléklistára került egy időre. A Miniszterelnökség december 15-ei dátummal megküldött tájékoztatása szerint nyertessé nyilvánították a kismarosi pályázatot, így 1 millió 177 ezer forintot fordíthat településünk kutyák és macskák ivartalanítására, chippel jelölésére és veszettség elleni oltására.

A pályázaton az előzetesen regisztráló állattartók vehetnek részt, akiket a megadott elérhetőségeiken az Önkormányzat munkatársai értesítenek majd a részletekről 2022 januárjában.