Három szintes iskola épül a régi helyén

    Három szintes épületről szól a Vilcsek Gyula Általános Iskola tanulmányterve – ennek egyik szintje a talajszint alatt kapna helyet. Az önkormányzatnak megküldött tanulmányból kiderül, hogy a 16 tantermes iskolába külön nyelvi labor, hat szaktanterem és az ahhoz tartozó szertárak, egy könyvtár, százfős étterem és persze “sportcsarnok” kerül bele. Plusz egy féltornaterem. A tetőre pedig szabadtéri pálya. A terveken teljesen új helyre épül egy gyalogos híd is, ami közvetlen kapcsolatot teremt a patak túlsó partján lévő betonozott pályával.

    A tanulmány úgy kalkulál, hogy a legnagyobb méretű tornaterem, a szabványos, 25×30 méteres B típusú terem az épület közepén kapna helyet, a talajszint alá süllyesztve.
    Ez utóbbi az épület közepében volna és teljes értékű B típusú tornaterem. Ez a szabvány szerint 25×30 méteres pályával rendelkezik, szinte minden teremsportágra alkalmas, még a kézilabdapálya is belefér kis kompromisszummal. Párhuzamosan két osztálynak lehet a teremben testnevelés órát tartani. A terem megvilágítására az épület kialakítása miatt a természetes fény is rásegít.
    A nagy tornaterem mellett egy féltornatermet is tartalmaz a tanulmány, ezen felül pedig konditermet is kapna az épület a talajszint alatt.

    Az épület fő tömbjében kapnak helyet az oktatás és a sport helyszínei, a másik tömbben pedig az étkező kerül a földszintre. Az emeleten ott is tantermek és szaktantermek lennének. Az emeletet két lépcsőházon és egy liften keresztül tették elérhetővé a tanulmányban.

    Az új iskola épületében egy aula fogadja az érkezőket, ahol az iskolai ünnepségek is megtarthatók volnának. A közlekedőkben a diákoknak szekrényeket szerelnének fel, de a tanulmány szerint így is maradna elég hely ülőhelyeknek vagy akár installációknak a kényelmes közlekedés biztosítása mellett.

    Ha már kényelmes közlekedés: a patak túlpartján lévő pályát is könnyen elérnék a gyerekek, a patak fölött ugyanis egy teljesen új híd épülne.

    Az iskola épületéhez alakul a környezet is – egy kicsit mindenképpen. A terv szerint új parkolókat alakít ki az önkormányzat, a szükséges parkolóhelyek ugyanis az iskola telkére nem férnek el. Az új parkolók egy részét vélhetően a Névtelen utcában, másik részét a tábor utcájában, a Mátyás király utcában lehet kialakítani.

    A kismarosi főépítész észrevételeket, javaslatokat fogalmazott meg a munkaközi tervdokumentációval kapcsolatban, ezek egyeztetése megkezdődött a tervezőirodával és a Beruházási Ügynökséggel. Ennek eredményéről a Kikiáltó is beszámol az olvasóknak.

    Philipp Frigyes észrevételei érintik többek között az épületen belüli közösségi terek bővítésének lehetőségét, az extenzív zöld tető részbeni intenzív használatának lehetőségét, a tornaterem intézményi tértől függetlenített használatát és a jelenlegi Morgó-patakon átvezető gyalogos közlekedési folyosó jövőbeni biztosítását is.

    Az ideiglenes iskoláról is megtudtunk néhány dolgot

    A Váci Tankerület rendelkezésünkre bocsájtotta az ideiglenes iskola tervét, amely Wiesner György és Szalay Dávid munkája. Mind a helyszín, mind pedig a kivitelezés kapcsán az egyik legjobb, a szülők által a korábbi egyeztetésen megfogalmazott kérésekhez leginkább közel álló verzió valósulhat meg az iskolások elhelyezésével kapcsolatban.

    A tervek alapján úgy tűnik, hogy a teljes intézmény egy helyre költözik, ehhez pedig három konténerépületet építtetne a tankerület, amely egy iskolaudvarra nyílna. A terveken az látszik, hogy ideiglenes tornacsarnok is épül, amelyet fűthető sátorban alakítanak ki.

    Az épületek egy több mint 300 négyzetméteres udvart fognak közre, itt a gyerekek biztonságosan tölthetik a szüneteket.

    Az épületekben hat csoportszoba és 14 tanterem kap helyet. Minden szinten van mosdó és külön étkező is épül. Az egyik épület felső szintjén lesz a tanári szoba és vezetői irodák a tervek szerint.