1956 hőseire emlékeztünk – Győrffy Ákos a Kismaros díszpolgára címet, Grünwald Béla a Kismarosért érdemrendet vehette át

LAUDATIO Győrffy Ákos

Győrffy Ákos 1976-ban született a szomszédos Nagymaroson, de már évek óta Kismaroson él feleségével, Adriennel és két kisfiával, Lőrinccel és Bernáttal. Még középiskolás korában kezdett el írni, és 1993-ban a magyartanár unszolására elindult egy versírópályázaton, amit meg is nyert. Ez fordulópont volt az életében.
1996 óta jelennek meg versei jeles irodalmi folyóiratokban, a Mozgó Világban, a Holmiban, az Alföldben, a Kortársban és az Élet és Irodalomban. Sokáig vezetett rovatot a Magyar Hírlap hétvégi számában is, de jelentek meg cikkei a Magyar Nemzetben, a Literában és a pozsonyi Új Szóban. Jelenleg a Mandiner című online újság és nyomtatott hetilap munkatársa.
Első könyve 2000-ben jelent meg, a Csóványos északi oldala címmel. Innentől kezdve több kötete jelent meg, jellemzően már nem is csak versek, ezek pedig: Akutagava noteszéből (JAK-Ulpius, 2004), Nem mozdul (Magvető, 2007), Havazás Amiens-ben (Magvető, 2010), Haza (Magvető, 2012), Hegyi Füzet (Magvető, 2016).
Egyes művei megjelentek német nyelven, versei ezen kívül angolul, szlovénül, szerbül, románul, bolgárul és lengyelül is.

Több díjjal jutalmazták munkásságát: Gérecz Attila-díjjal (2000), Sziveri János-díjjal (2009), Márciusi Ifjak-díjjal (2010), Zelk Zoltán-díjjal (2010), Artisjus Irodalmi-díjjal (2011), Szépirodalmi Figyelő-díjjal (2012), Mészöly Miklós-díjjal (2013) és az egyik legrangosabb, költőknek, íróknak járó díjjal, a József Attila-díjjal (2014).
Alkotói tevékenységét 2008-ban a Móricz Zsigmond ösztöndíj, 2009-ben és 2012-ben a Nemzeti Kulturális Alap segítette.
Mindezek alapján méltó volt arra, hogy közösségünk Díszpolgári címet adományozzon Győrffy Ákosnak, ezzel elismerve irodalmi munkásságát, melynek gyakran visszatérő témái szűkebb pátriánk, a Dunakanyar, és ezen belül Kismaros adja, ahol otthonra talált.

LAUDATIO Grünwald Béla

Grünwald Béla 2000-ben lépett be a Börzsönyligeti Polgárőr Egyesületbe, majd 2007-ben vette át a Kismarosi Polgárőrség vezetését. Szervezői munkájának, valamint az általa irányított egyesületnek köszönhetően jelentős mértékben, minimálisra csökkent a kül- és üdülőterületeken elkövetett bűncselekmények száma. Ő maga több alkalommal ért tetten, és tartott vissza a rendőrség kiérkezéséig bűnelkövetőket.

A polgárőr egyesület vezetőjeként nem csupán szervezte az önkéntesek toborzását, koordinálását, pályázati úton eszközökkel, felszerelésekkel (ruházat, rádió stb.) gazdagította, fejlesztette a kismarosi polgárőrséget. A mindenkori önkormányzattal kiváló kapcsolatot ápolt, a polgárőrségre számtalan települési rendezvény biztosításában számítani lehet.

A Grünwald Béla által irányított Kismarosi Polgárőrség eredményességét a rendőrségtől kapott visszajelzések rendszeresen megerősítik, a kismarosit a környék egyik legjobban szervezett polgárőrségeként tartják számon.

Faluközösségünkért hosszú éveken át végzett példamutató munkája, szakmai felkészültséggel és elhivatottsággal ellátott szolgálata elismeréséül Kismarosért Érdeméremre terjesztem elő.