Kapunyitó Meghívó – Sváb Emlékezet Centrum

Magyarország Kormánya támogatásából valósul meg a Kismarosi Falumúzeum Alapítvány által kidolgozott terv, a kismarosi és a környékbeli sváb települések történeti anyagának helyet adó, kulturális feladatokat is felvállaló Sváb Emlékezet Centrum (SEC).

Az első épület, amelyben az intézmény megkezdheti munkáját Kismaroson, a Kossuth Lajos út 21. szám alatt található. A támogatás I. ütemében megvásárlásra került az 1800-as évek végén épült tanítói lakás. E ház előtt volt a település első kútja ma díszkút emlékeztet rá.

Ebben a házban élt településünk utolsó kántortanítója is, az óbudai, sváb származású Riener Rezső. A pályakezdő tanító a 1920-as évek elején költözött Kismarosra feleségével. Három gyermekük már itt született. Rendkívüli muzikalitását nem csak az iskolában kamatoztatta, de ameddig megtehette, a templomi kórust is vezette. Színdarabokat írt, zenésített meg és rendezett.

A Riener szülők halála után a még élő leszármazottak tulajdonába került az épület. Egyikük azonban Budapesten, a másikuk külföldön talált otthont, emiatt közel negyven évig jószerével üresen állt a tanító lakrész. A lepusztult lakást Urbán Péter és Urbán Zsuzsánna vette meg, korszerűsítette és újította fel 2018-2019-ben. Felismerve azonban, hogy milyen jelentős az épület a falu történetében, a Falumúzeumnak felajánlották megvételre.

A Sváb Emlékezet Centrum megvalósításához a Kismarosi Német Nemzetiségi Önkormányzat vállalta a pénzügyi lebonyolító szerepét. A Kismarosi Falumúzeum Alapítvány gyűjteménye pedig a centrum szellemi örökségét biztosítja.

A Falumúzeum Alapítvány és a Német Nemzetiségi Önkormányzat a volt tanítói lakást 2020. október 10-én délután 16:30-kor mutatja be a nagyközönségnek, küldetésükhöz híven egy Riener-emlékkiállítás keretében.

Az esemény a Facebookon is elérhető.

Mindenkit szeretettel várnak a szervezők