Egészséges Kismaros – Interjú Neubauer Rudolf polgármesterrel

Interjú Neubauer Rudolf polgármesterrel

Praxisközösség, új fogorvos, szűrővizsgálatok, küzdelem a mérgező füst ellen, új háziorvosi rendelő, vagy a sportélet támogatása, mind az egészségünkhöz kapcsolódó fejlemény. A közös bennük Kismaros, hisz ezek mind itt a falunkban történnek. E témákról és a mögöttük húzódó szemléletről beszélgettünk Neubauer Rudolf polgármesterrel.

Kismarosnak számos feladattal kell szembenéznie. Olyanokkal is, amelyekkel korábban nem feltétlenül kellett kalkulálni. Egy növekvő és gyarapodó falu életében menetrendszerűen adódnak olyan helyzetek, amikor egy már korábban megoldott feladat újra terítékre kerül. Kismaros egyszer már ugyan épített egy óvodát, de mégis eljött az idő, amikor bővítenünk és korszerűsítenünk kellett, kinőttük az iskolát is, ennek a megoldása a közeljövő egyik legnagyobb feladata lesz, és persze itt van az egészségház helyzete is, amin most dolgozunk és folytathatnánk a sort tovább. A helyzet az, hogy az épületeink egy része felett eljárt az idő, és ki is nőttük őket.

Az egészségügyi ellátás a falu legkiemeltebb szolgáltatása, hiszen a kicsiket ugyanúgy érinti, mint az időseinket, mind a 2370 kismarosi számára fontos, hogy milyen körülmények között, milyen színvonalon működik. Megkerülhetetlen feladat az egészségügyi ellátás bővítése, fejlesztése.

Milyen irányban indultak el a fejlesztések?

Elindult a Dunakanyar praxisközösség, amelynek Kismaros mellett tagja Verőce, Nagymaros, Zebegény és Márianosztra is. A program egyelőre két évig, 2020-ig tart, amelynek köszönhetően többletszolgáltatások fognak megjelenni mind az öt településen, így Kismaroson is, például szűrővizsgálatok, egészségi állapotfelmérések, de prevenciós rendelések is lesznek Székely Zsuzsanna doktornőnél. Kérdés, hogy ehhez a magas szintű szakmai programhoz az önkormányzat mit tesz hozzá? Nyilván mindent, ami a működéshez szükséges, így kellett a háziorvosi rendelő mellé diagnosztikai helyiség, egy nagyobb és alkalmasabb váró, információs táblák és még sok minden. Ezek a feltételek az IKSZT házban kialakított helyszínen rendelkezésre állnak és fejlesztésre is van még lehetőség. A védőnői ellátás színvonala szintén fejlődni tudott Gelle Katalin védőnőnek és az új helynek is köszönhetően. Az ide tartozó várót felújítottuk, ahogyan az épület földszinti külső terét és a kapubejárót is, összesen mintegy 1 millió forintért. Az egykori Pierer-házban különben más változások is lesznek, hiszen az egyik teremben a könyvtár és a nyugdíjas klub számára alakítunk ki egy új közösségi teret.

Idén januártól új fogorvosunk lett, vele együtt ezen ellátási területen előbbre léphettünk, Dr. Zeinali Ehsan most már szombatonként is rendel, de további fejlesztésben is gondolkodunk, célunk egy panorámaröntgen szolgáltatás elindítása, melynek szintén lesz helyiség igénye. A jövő pedig a tervek szerint pályázatból megújuló régi egészségház épületének kapacitásbővítésével egy újabb egészségügyi ellátó tér kialakítása.

Állítólag Magyarországon az egészségügy igazából “betegségügy”, mert a kialakult bajon segít, a megelőzéssel kevéssé foglalkozik.

Hiszem, hogy az egészség az életmódunkról is szól. Arról, hogyan fűtünk szomszédaink és magunk mérgezése nélkül, vagy hogyan műveljük fenntartható módon a kertünket, ezért tájékoztattunk levélben minden kismarosit a növényi hulladék égetésének szabályairól. Ugyanígy fontos a rendszeres sportolás, különösen a fiatalok nevelésében, ezért támogatja az önkormányzat a Kismaroson működő sportegyesületeket. A TAO pályázatokon való sikeres résztvétellel új sporteszközökhöz jutottak a Fortuna SC labdarúgó csapatai, teljes egészében megújult a sportpálya, locsolórendszerrel, lelátóval és digitális eredményjelzővel. Külföldi versenyekre segítettük eljutni a Torony SE ifjú karatés sportolóit, most pedig éppen egy új tatami megvásárlásával támogatjuk őket. A művelődési ház asztalitenisz sportköre két új pingpongasztallal lett gazdagabb. Megkezdődött az Egészségparkban a sportpálya rendbetétele is.

Neubauer Rudolf polgármester az Energia. Megmaradás. rendezvényen.

A sport és az egészség kapcsolata egyértelmű, de a hétköznapi életben nehéz jól elmagyarázni, hogy miért is fontos másképp csinálni az eddig megszokott dolgokat.  

Pályázati pénzből vásároltunk egy több mint tízmillió forint értékű ágdaráló gépet azért, hogy füstölés helyett komposztálhassunk. Így nem csak “magyarázzuk”, de remélem, hogy aktívan elősegítjük a változtatást. Szerveztünk közös beszélgetést Energia.Megmaradás. címmel, amelyet Kismaroson és Verőcén is megtartottunk. Legutóbbi testületi ülésünkön előkészítettünk egy rendeletet a kismarosi fák védelméről, hiszen olyan természeti kinccsel rendelkezik a falu, amelyet a legnagyobb felelősséggel kell megőriznünk. Erről a rendeletről társadalmi egyeztetés indult.

Cél, hogy Kismaroson az egészséges élet lehetősége minden itt élő számára könnyen elérhető legyen.

Lakatos Péter