Magyarországon naponta körülbelül hetven ember hal meg hirtelen szívhalál következtében a statisztikák szerint.
A legveszélyeztetettebbek a harminc év körüli férfiak, de bárkinél bármikor előfordulhat szívmegállás vagy szívfibrilláció (a szívizmok szabálytalan rángása) és gyakran semmilyen előzmény nem tapasztalható. A tragédia a sportolókat sem kerüli el, emlékezhetünk Fehér Miklós labdarúgó vagy Kolonics György kenus esetére.
A mentők megérkeztéig történő beavatkozás azonban életet menthet!
Kismaros Község Önkormányzata – egy korábbi nyertes pályázatnak köszönhetően – két darab félautomata defibrillátorral rendelkezik, amelyek (ezen fejlesztésnek és az intézmények együttműködésének köszönhetően) a falu két, sokak által látogatott helyszínén – a művelődési házban és a sportcsarnokban – vannak elhelyezve.
Ha – akár az utcán vagy a boltban, bárhol – összeesik egy embertársunk, azonnal vizsgáljuk meg, lélegzik-e, illetve van-e pulzusa. Ha egyiket sem tapasztaljuk, nagy a valószínűsége a hirtelen szívhalál bekövetkeztének. Miután a mentőket értesítettük, azonnal kezdjük meg az újraélesztést a defibrillátor utasításait követve, amit mindenképpen (!) csatlakoztassunk a beteghez a lenti videó alapján. Jó, ha van segítségünk, aki odahozza az eszközt, hívja a mentőket, stb. Ha nincs ilyen ember a környezetünkben, akkor magunknak kell megoldani a helyzetet.
A legfontosabb mozzanat a mellkas-kompresszió, amely a keringés teljes leállását hivatott megelőzni a szakszerű segítség megérkeztéig.
Az újraélesztés menete: harminc külső nyomás a ruháktól megszabadított mellkason, majd két befúvás orron vagy szájon keresztül. Ezt ismételjük, amíg a mentők át nem veszik a beteget! A defibrillátoros kiütés abban az esetben hasznos, ha a szív fibrillál, azaz izmai szabálytalanul ránganak. Ez kívülről természetesen nem állapítható meg, de az eszköz pontosan érzékeli és elektromos impulzusai által leállítja a szívet, amely – jó esetben – újraindul.
Fontos, hogy senki ne féljen megpróbálni az újraélesztést és használni a defibrillátort! Nincs vesztenivalónk, viszont életet menthetünk!
A Kismarosi Művelődési Ház és az Önkormányzat dolgozói, valamint a falu sportolói közül többen is április 24-én illetve 25-én elsősegélynyújtás és újraélesztés oktatáson vettek részt. Az oktatás célja volt, hogy az új ismeretek megszerzése mellett, a régi tudást is szinten tarthassák a résztvevők.
A program a Szobi Egészségfejlesztő Irodát fenntartó Szob Város Önkormányzata és Kismaros Község Önkormányzatának együttműködésével valósult meg, egy Szob által elnyert járási pályázat részeként.