Január 13-án került sor a Duna-menti három település Kismaros, Nagymaros és Zebegény közös megemlékezésére, amelynek helyszínt idén Nagymaros adott. A római katolikus szentmise keretében dr. Varga Lajos segédpüspök genocídiumnak nevezte a második világháború végén kollektív büntetést elszenvedő civil áldozatok ellen elkövetett bűnt, az elhurcolást, a kényszermunkatáborokat, az éhezést, az értelmetlen halált.
A – Cserni Katalin és Csörsz Katalin tanítók által szervezett – műsorban a gyerekek Döbrössyné Valentin Kriszta helytörténész könyvéből visszaemlékezéseket olvastak fel. Szimbolikus jelentéssel bírt az, ahogyan az elhangzott szívszorító mondatok után a gyerekek elhagyták az oltár előtti teret. Végül elfogytak a szavak, ahogyan elfogytak mellőlünk a túlélők is. A nagymarosi elhurcoltak közül az idei megemlékezésen már csak ketten voltak jelen. Zoller Teréz és Jung Károly.
Az Ő történelmi jelenlétüket idézte meg az a jelenet is, ahogyan a nagymama felelgetett unokája kérdéseire. Ennek is mély tartalma volt. A visszatérőkre újabb megaláztatást hozott az, hogy a szovjet hadsereg által rájuk mért szenvedéseikről, itthon nem beszélhettek. Sokáig tartott a némaság mögött húzódó félelem. Addigra már nagymamák és nagypapák voltak.
A Duna-menti svábok emlékezete által írt történelemkönyvben a málenkij robot története az általuk elmondott, az unokák által megkérdezett és megjegyzett történetekből áll. Ilyenkor, januárban a megemlékezések során nem eszmék, hanem történetek cserélődnek.
Az életerő történetei.
Néder Sarolta
Fotók: Néder Sarolta, MTI
