Két csoporttal elindult a kismarosi bölcsőde

A kormányhivatal által kiadott működési engedély birtokában, március végétől működik a bölcsőde Kismaroson, a korábban óvodai csoportnak otthont adó Liget utcai épületben. Ezzel a település a kormány által szabott határidő előtt egy évvel és kilenc hónappal teljesítette a jogszabályban előírtakat.

Mint azt korábban megírtuk, idén január elsejétől változott a bölcsődei ellátásra vonatkozó jogszabály. Míg korábban csak a tízezer fő feletti településeknek kellett önálló bölcsődét üzemeltetniük, addig 2018 december végi határidővel minden olyan településen kötelező lesz az ellátás, ahol vagy legalább öt gyermek esetében igénylik ezt, vagy a település három év alatti lakosainak száma meghaladja a 40 főt. Kismaroson a népesség-nyilvántartás adatai szerint a 3 év alatti lakosok száma több mint 110 fő, és az igények is legalább kétszeresen meghaladták a törvényben előírt számot. Az önkormányzat nagyon gyorsan talált megoldást: októberben döntöttek arról, hogy a Váci Egyházmegye Szamaritánus Szolgálatával együttműködésben nyit majd ki az intézmény, döntöttek a helyszínről és arról is, hogy a bölcsőde költségeit, mintegy havi 15 ezer forintot az önkormányzat átvállalja a szülőktől.

Március végére megérkezett minden állami és egészségügyi intézményektől szükséges engedély és a bölcsőde kinyithatta a kapuit.

Fojta Józsefné Marika, a kismarosi intézményt üzemeltető Szamaritánus Szolgálat bölcsődei hálózatának vezetője elmondta, hogy az első időszak tapasztalatai alapján minden jól működik a Liget utcában megnyitott intézményben. Mint mondta, terveznek még néhány további fejlesztést, például árnyékolót az udvarra és további játékok is elférnének, de a bölcsőde működése zavartalan. A hálózat vezetője azt is elmondta, hogy pillanatnyilag túljelentkezés van, de úgy látja, hogy ha szeptembertől a mostani bölcsisek egy része óvodás lesz, akkor ezek a kisgyerekek is be fognak férni a 14 fős keretbe.

A bölcsőde épületének, udvarának kialakításában végzett munkájáért köszönet az önkormányzat dolgozóinak, Konrád Lászlónak, és csapatának, továbbá Gyöngyösi Zsoltnak.